Történt egyszer, hogy Mackót megkérte az anyukája, hogy hozzon a boltból kenyeret, hogy este legyen elég a vacsorához.
Mackó igen szófogadó és segítőkész kisfiú lévén már húzta is a cipőjét és a kabátját. Egyébként is szeretett kinn lenni a levegőn.
A boltba menet egy aranyos Halász Judit számot dúdolgatott magában. Itt-ott lyukak voltak a szöveg helyén és néhol el is tért az eredetitől, mert Halász Judit néni néha nehezen érthető. De Mackót ez egy cseppet sem zavarta. Jókedvűen dúdolászta a vidám kis dalocskát, amíg a boltba ért.
Miután megtalálta a kenyeret a furcsábbnál furcsább magokkal díszített kiflik között, a pénztárhoz cammogott.
A pénztáros néni kedvesen mosolygott rá. Ismerték már a közeli boltban. Szerették, mert mindig vidám volt, okos, és szépen mosolygott a nénikre.
- Csókolom - köszönt jó nagyot előre a megszokott harsány hangján és odanyújtotta a kenyeret és a pénzt a boltos néninek, amit anya előre elkészített neki.
- Szia - üdvözölte Jutka néni. - Szép kenyeret választottál! - és azzal már adta is vissza a kenyeret és a számlát.
- Csókolom! - köszönt el ezúttal Mackó.
A korgó gyomra és a friss kenyér finom illata hamar elfeledtette vele a dalocskát, amit a boltba menet dúdolt. Egyre jobban kísértette a gondolat, hogy letörjön egy kicsit a kenyérből.
- Egy kis darab talán nem fog hiányozni - gondolta. Ezzel le is morzsolta a kis markával és jóízűen befalta. Egy pillanat műve volt az egész.
- Ennyi elég is lesz, hazáig már csak kibírom valahogy - gondolta magában.
Hanem, ahogy ballagott a kerítések mellett, az egyik ház udvarán egy aranyos kutyust látott megkötve, aki a Csalán névre hallgatott. Köröskörül mendegélt az oszlopa körül és barátságosan vakkantott néha-néha.
- Nagyon éhesnek látszik szegény - gondolta Mackó. - Szívesen adnék neki enni, de nincs nálam, csak ez a kis kenyér. - Talán, ha még egy kis darabot letörök, az sem fog hiányozni. - morfondírozott magában.
Le is tört egy fokhagymányit, és a következő pillanatban már egy kis fehér folt repült Csalánhoz. Az éhes kutyus pont olyan jóízűen falta be az ennivalót, mint Mackó egy perccel előtte. Azon nyomban szaglászni is kezdett, hátha talál még pár morzsát. A keresés után leült hirtelen és a száját nyaldosta, jelezvén, hogy tudna ő még enni, ha valakinél lenne még felesleges étek, amitől mindenképp meg akar szabadulni. Mackó megszánta, mert igencsak szerette az állatokat, különösképpen a kutyusokat, különösképpen az aranyosakat. Ez pedig egy kiváltképp aranyos kutyus volt. Hát letört mégegy darabkánt, "lesz, ami lesz", gondolta. Közben azért ő is megéhezett újra. A kenyérnek pedig valóban nagyon finom illata volt. Hát tört magának is mégegyet. Aztán megint a kutyus következett és ismét ő.
Ahogy így felváltva lakmároztak, a kenyér csakhamar összezsugorodott. Mire Mackó felocsúdott, már hiányzott majdnem a fele.
- Na, most mit( )évő legyek - gondolkodott. - Haza nem vihetem ilyen megtépázva, pénz pedig nincs több nálam, hogy vegyek egy másikat. - Inkább szépen lecsipegetem a kilógó darabkákat, simára egyengetem és majd azt mondom, hogy csak fél kenyér volt már a boltban. Így is tett. Elköszönt Csalántól, az újdonsült barátjától és szépen hazaballagott.
Otthon finom húsleves illata csapta meg az orrát, és már elő volt készítve a sok csirkecomb a sütőben.
- Szia Anya - nyújtotta a kenyeret anyukájának.
- Ejj, csak fél kenyér volt már? - kérdezte anyukája meglepetten, még mielőtt ő bármit is mondott volna. Egy pillanatig töprengett, hogy mit is válaszoljon, és arra az elhatározásra jutott, hogy elmondja az igazat.
- Anya, igazából csak beledézsmáltam, és útközben láttam egy éhes kutyust és neki is adtam belőle. Csak kicsi darabkákat törtem le, ezért nem vettem észre, hogy milyen gyorsan fogy. - Fogalmazta meg szépen a probléma okát Mackó.
- Jól van, Kisfiam, semmi baj. Mára elég lesz ez is. Úgyis csak a vacsorához kell. Reggel majd veszünk frisset. Viszont legközelebb inkább hozd haza a kenyeret, a kutyusnak pedig viszünk enni finom csontokat, ha a gazdája is megengedi. Tudod, őt is meg kell kérdezni. - Magyarázta el az anyukája, miközben kimert a tányérjába egy jó nagy adag, gyöngyöző húslevest. Mackó nagyon szerette a húslevest, ebben valószínűleg az apukájára ütött.
- Rendben, Anya. - Bólogatott egyetértően. És komolyan is gondolta, tudniillik ő egy okos és szófogadó kisfiú volt, és mindent megértett, amit az anyukája mondott neki.
Egy gyors kézmosás után hamar neki is látott a finom levesnek, és arra gondolt, hogy a kutyusok vajon szeretik-e a húslevest.
Mackó igen szófogadó és segítőkész kisfiú lévén már húzta is a cipőjét és a kabátját. Egyébként is szeretett kinn lenni a levegőn.
A boltba menet egy aranyos Halász Judit számot dúdolgatott magában. Itt-ott lyukak voltak a szöveg helyén és néhol el is tért az eredetitől, mert Halász Judit néni néha nehezen érthető. De Mackót ez egy cseppet sem zavarta. Jókedvűen dúdolászta a vidám kis dalocskát, amíg a boltba ért.
Miután megtalálta a kenyeret a furcsábbnál furcsább magokkal díszített kiflik között, a pénztárhoz cammogott.
A pénztáros néni kedvesen mosolygott rá. Ismerték már a közeli boltban. Szerették, mert mindig vidám volt, okos, és szépen mosolygott a nénikre.
- Csókolom - köszönt jó nagyot előre a megszokott harsány hangján és odanyújtotta a kenyeret és a pénzt a boltos néninek, amit anya előre elkészített neki.
- Szia - üdvözölte Jutka néni. - Szép kenyeret választottál! - és azzal már adta is vissza a kenyeret és a számlát.
- Csókolom! - köszönt el ezúttal Mackó.
A korgó gyomra és a friss kenyér finom illata hamar elfeledtette vele a dalocskát, amit a boltba menet dúdolt. Egyre jobban kísértette a gondolat, hogy letörjön egy kicsit a kenyérből.
- Egy kis darab talán nem fog hiányozni - gondolta. Ezzel le is morzsolta a kis markával és jóízűen befalta. Egy pillanat műve volt az egész.
- Ennyi elég is lesz, hazáig már csak kibírom valahogy - gondolta magában.
Hanem, ahogy ballagott a kerítések mellett, az egyik ház udvarán egy aranyos kutyust látott megkötve, aki a Csalán névre hallgatott. Köröskörül mendegélt az oszlopa körül és barátságosan vakkantott néha-néha.
- Nagyon éhesnek látszik szegény - gondolta Mackó. - Szívesen adnék neki enni, de nincs nálam, csak ez a kis kenyér. - Talán, ha még egy kis darabot letörök, az sem fog hiányozni. - morfondírozott magában.
Le is tört egy fokhagymányit, és a következő pillanatban már egy kis fehér folt repült Csalánhoz. Az éhes kutyus pont olyan jóízűen falta be az ennivalót, mint Mackó egy perccel előtte. Azon nyomban szaglászni is kezdett, hátha talál még pár morzsát. A keresés után leült hirtelen és a száját nyaldosta, jelezvén, hogy tudna ő még enni, ha valakinél lenne még felesleges étek, amitől mindenképp meg akar szabadulni. Mackó megszánta, mert igencsak szerette az állatokat, különösképpen a kutyusokat, különösképpen az aranyosakat. Ez pedig egy kiváltképp aranyos kutyus volt. Hát letört mégegy darabkánt, "lesz, ami lesz", gondolta. Közben azért ő is megéhezett újra. A kenyérnek pedig valóban nagyon finom illata volt. Hát tört magának is mégegyet. Aztán megint a kutyus következett és ismét ő.
Ahogy így felváltva lakmároztak, a kenyér csakhamar összezsugorodott. Mire Mackó felocsúdott, már hiányzott majdnem a fele.
- Na, most mit( )évő legyek - gondolkodott. - Haza nem vihetem ilyen megtépázva, pénz pedig nincs több nálam, hogy vegyek egy másikat. - Inkább szépen lecsipegetem a kilógó darabkákat, simára egyengetem és majd azt mondom, hogy csak fél kenyér volt már a boltban. Így is tett. Elköszönt Csalántól, az újdonsült barátjától és szépen hazaballagott.
Otthon finom húsleves illata csapta meg az orrát, és már elő volt készítve a sok csirkecomb a sütőben.
- Szia Anya - nyújtotta a kenyeret anyukájának.
- Ejj, csak fél kenyér volt már? - kérdezte anyukája meglepetten, még mielőtt ő bármit is mondott volna. Egy pillanatig töprengett, hogy mit is válaszoljon, és arra az elhatározásra jutott, hogy elmondja az igazat.
- Anya, igazából csak beledézsmáltam, és útközben láttam egy éhes kutyust és neki is adtam belőle. Csak kicsi darabkákat törtem le, ezért nem vettem észre, hogy milyen gyorsan fogy. - Fogalmazta meg szépen a probléma okát Mackó.
- Jól van, Kisfiam, semmi baj. Mára elég lesz ez is. Úgyis csak a vacsorához kell. Reggel majd veszünk frisset. Viszont legközelebb inkább hozd haza a kenyeret, a kutyusnak pedig viszünk enni finom csontokat, ha a gazdája is megengedi. Tudod, őt is meg kell kérdezni. - Magyarázta el az anyukája, miközben kimert a tányérjába egy jó nagy adag, gyöngyöző húslevest. Mackó nagyon szerette a húslevest, ebben valószínűleg az apukájára ütött.
- Rendben, Anya. - Bólogatott egyetértően. És komolyan is gondolta, tudniillik ő egy okos és szófogadó kisfiú volt, és mindent megértett, amit az anyukája mondott neki.
Egy gyors kézmosás után hamar neki is látott a finom levesnek, és arra gondolt, hogy a kutyusok vajon szeretik-e a húslevest.
